Elmarad idén a szóbeli érettségi Romániában

• Hírek

Elmarad idén a szóbeli érettségi Romániában Nem tartják meg az idei tanévben a szóbeli érettségi vizsgákat Romániában – ezt ma fogadta el a kormány sürgősségi kormányrendeletben. „Az idei érettségin a kompetenciavizsgákat (román nyelv és irodalom, idegen nyelv, digitális kompetencia, valamint a kisebbségi tannyelvű osztályokban/iskolákban végzők esetében anyanyelvi készségek), nem tartják meg.

A szóbeli vizsgákat az év közben szerzett jegyekkel vagy nyelvvizsgával, számítógép-felhasználói készségeket igazoló oklevéllel lehet majd elismertetni. Ennek módszertanát az Oktatási és Kutatási Minisztérium a sürgősségi kormányrendelet életbe lépésétől számított 15 napon belül dolgozza ki” – közölte Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtikár. Hozzátette: alapfinanszírozásban részesül az állami közoktatásban résztvevő valamennyi óvodás és iskolás, valamint a magán- és felekezeti, kötelező oktatásban résztvevő tanulók is, akik ideiglenesen engedélyezett intézményekbe járnak. Ugyanakkor az állam biztosítja az alapfinanszírozást az ideiglenesen engedélyezett szakoktatásnak, a magán és a felekezeti középiskoláknak is a 2019-2020-as tanévben a felfüggesztett oktatás ideje alatt, a sürgősségi kormányrendelet hatályba lépésétől kezdve.

A finanszírozás a fejkvóta alapján és határain belül történik az Oktatási és Kutatási Minisztérium által kidolgozott módszertan alapján – részletezte Kovács Irén Erzsébet. Ugyanabban a sürgősségi kormányrendeletben döntöttek arról, hogy ingyenessé teszik a diákok utazását az iskolába a tömegközlekedési eszközökön, vonatokon egyaránt.

Azoknak a tanárok, akik ebben a tanévben véglegesítő vizsgákra készültek, elismerik nekik az utolsó óralátogatáson kapott jegyet. A tanárok két teljesített óralátogatással és egy írásbeli vizsgával nyerhetik el a második fokozatot.

A címzetesi vizsgán idén a gyakorlati vizsga elmarad, a tanároknak csak írásbelizniük kell.

Forrás: edupedu.ro