Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala: Helyi lépések a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében

• Hírek

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere március 12-i rendkívüli sajtótájékoztatója keretében számolt be a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében tett helyi lépésekről.

Mivel Romániában exponenciálisan nő a koronavírussal fertőzöttek száma, a vírus terjedésének megelőzése érdekében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata különböző intézkedéseket vezetett be, amelyről Antal Árpád-András polgármester számolt be a március 12-én tartott sajtótájékoztatóján.

Sepsiszentgyörgyön mindeddig 23 személy tartózkodik lakhelyi elkülönítésben és egy személy karanténban. Az elöljáró szerint legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülni, ebben kéri a lakosság együttműködését. „Legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, hanem vegyük komolyan a helyzetet” – fogalmazott a polgármester, aki egy szaktanulmánnyal is alátámasztotta a megfelelő döntéshozás tétjét.

A frissen megjelent tanulmány bemutatja, hogy miután a kínai Hubei tartományt teljesen bezárták, a fertőzések száma csökkent, ennek a döntésnek köszönhetően pedig az adott területen elmúlt a járványveszély. A tanulmány eredményeiből következtethetünk a hazai helyzet alakulására is, arra, hogy jelenleg hol tartunk és mi vár ránk. Ezért szükséges a fontos döntéseket minél hamarább meghozni. Az esetek száma kétnaponta megduplázódik, közbe kell lépni és megállítani ezt a folyamatot.

Nem az a megoldás, hogy felvásároljuk az élelmiszerüzletek készleteit, mert a legrosszab esetben is az üzletek és a gyógyszertárak nyitva maradnak, hanem a legfontosabb, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzünk.

A tanulmány arra is rávilágít, hogy a fertőzöttek 81 százaléka könnyen, kórházi kezelés szükségessége nékül vészeli át a betegséget, 13.8 százalék részesült kórházi kezelésben és mindössze 4.7 százaléknál volt szükséges az intenzív terápia.

A Zathureczky Berta Idősek Otthonában látogatási és eltávozási tilalmat vezettek be, továbbá a városban működő összes kulturális intézmény, bölcsőde és a sportlétesítmények nagy részének bezárásán kívül további intézkedéseket léptet életbe az önkormányzat.

A lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében a Helyi Rendőrség minden sepsiszentgyörgyi tömbházbejáratra plakátokat ragaszt ki, amelyek a koronavírus terjedésének megfékezésére vonatkozó javaslatokat tartalmazzák.

A gyermekek biztonsága érdekében a TEGA köztisztasági vállalat minden játszóteret fertőtlenít, illetve jövő héttől kezdődően az időjárási körülményektől függően a város utcáit és járdáit is mosni fogja. Eközben a városi kertészet a köztéri bútorzatot, padokat, buszmegállókat fertőtleníti.

Ami a város közszállítását illeti, a MultiTrans vállalat egy szakcéget bízott meg az autóbuszok és mikrobuszok fertőtlenítésével. A szakcég március 10-én az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott fertőtlenítőszerekkel fertőtlenítette az összes autóbuszt és mikrobuszt, ezt az eljárást ismétlik majd meg. A Sugásfürdő felé közlekedő járatokat leállították, míg az 5-ös vonal csak a Kauflandig közlekedik, a Sepsi Arénáig nem megy ki.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felvette a kapcsolatot a taxitársaságokkal, akik közül  már sokan elkezdték az óvintézkedéseket és beszerezték a fertőtlenítőszereket, kézfertőtlenítőket. Aki még nem tette meg, a mai nap folyamán beszerzi. 

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalában naponta többször is történik fertőtlenítés.